Celldömölk a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon

Szigligeti Ede Liliomfijának újragondolt változatával kezdődik a március 1-től április 7-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál.

A több mint 3 évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozatot idén is a műfaji sokszínűség jellemzi – mondta el a keddi szentendrei sajtótájékoztatón Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója.
Több éves hagyomány immár az is, hogy a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a tehetséges szentendrei fiatal előadóművészekre, így idén a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai lettek a fesztivál arcai.
Ezúttal is különleges színházi produkciókkal találkozhat a közönség – hívta fel a figyelmet Vasvári Csaba. Szigligeti Ede „újratöltött” örökzöldje a máról szól mai nyelven, műfaja szerint pedig „társadalmi vígjáték kis zenével”. A Celldömölkről érkező fiatal társulat előadását a K2 színház alkotói, Fábián Péter és Benkó Bence rendezte. Ugyancsak sikerekkel a háta mögött érkezik Szentendrére a KV Társulat és a Trafó közös produkciója, az Euripidész műve alapján született kortárs Médeia, valamint a Rózsavölgyi Szalon Táncórák című darabja.
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál tizenhat koncerttel várja a közönséget, kínálatában szerepel dzsessz, rock, orgonamuzsika, fúvós- és ütőskoncert, nótaműsor, kamarazenekari koncert, kórushangverseny, de nép- és filmzene is – olvasható a kiadott közleményben.
A több mint egy hónapig tartó programsorozat keretében hallható lesz mások mellett a Borbély Műhely, Lovasi András, az Európa Kiadó, a közönség találkozhat citera dzsesszklubbal, görög táncházzal, a népzenei műhelyben és moldvai táncházban Tímár Sárával és Petrás Máriával, a Nagymarosi Ütősök koncertjén pedig világslágerek csendülnek fel ütőhangszerek tolmácsolásában.
A hagyományos virágvasárnapi hangversenyen a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar hallható, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola művésztanárai és növendékei Tavaszi fuvallat címmel adnak nagyszabású fúvóskoncertet, népzene tanszaka pedig Tavaszköszöntő koncerttel jelentkezik.
A környező nemzetek folklórhagyományai iránt érdeklődőket nemzetközi néptáncgála is várja.
A programokról a www.szentendreitavaszifesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .