A tatabányai kórház dolgozója volt az elhunyt 41 éves férfi

A tatabányai kórházban 21 ott dolgozó kapta el a koronavírust, egyikük lélegeztetőgépen van. Több mint hatvan dolgozó van házi karanténban.

 

Fotó : tata.hu

Szombaton pedig Müller Cecília beszélt arról, hogy egy 41 éves férfi is elhunyt a vírus miatt.

Az RTL KLub híradója pénteken számolt be arról, hogy április 16-án regisztrálták a tatabányai kórház munkatársai közül az első fertőzöttet, majd sorra jelezték az ott dolgozók, hogy tüneteket produkálnak. A tatabányai egészségügyi intézményben megbetegedett 21 dolgozón túl 9 bent fekvő ápolt is megfertőződött a koronavírussal.

A Magyar Hang szerint a korábban jó egészségi állapotnak örvendő egészségügyi dolgozó egy hónapja elkapta a koronavírust, és emiatt be kellett feküdnie az egészségügyi intézménybe, egy súlyos kórházi fertőzést, ún. MRSA-fertőzést kapott. A kormányzati közlés szerint „súlyos bakteriális fertőzés, vérmérgezés, bélgyulladás” volt az „alapbetegsége” az elhunytnak, azonban a lap szerint ez nem számít alapbetegségnek, ha valóban a kórházban fertőződött meg.

Az elhunyt férfi felesége nyilatkozott az Indexnek. Elmondta, hogy amint párja produkálta a tüneteket, nem dolgozott, és külön is költöztek. A székesfehérvári kórházban kezelték, ott is halt meg , – írja index.hu.

( Kiemelt kép:Bodnár Boglárka / MTI )

 

 

Comments are closed.