Ingyenes KRESZ-vizsga a kispapáknak

Novák Katalin: felértékelődött a családok szerepe a járvány idején

A járvány idején felértékelődött a családok szerepe, megváltozott életkörülményekhez kellett alkalmazkodni az elmúlt két hónapban – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta, a kormány szeretné, ha mindenki érezné, „egyetlen magyar sincsen egyedül, akkor sem, amikor koronavírus van Magyarországon, akkor sem, ha nehezebb az életünk, mint a hétköznapokban”.

  • Bejelentette: bővítik a 13. havi nyugdíjra jogosultak körét,
  • 150 ezerrel lesznek többen, és nem lesz felső összegplafonja ennek az ellátási formának.

Közölte azt is, hogy a veszélyhelyzeti időszakra nem számítják majd máshogy az ellátási jogosultságot, illetve a családügyi kedvezmények sem csorbulnak a veszélyhelyzetben keletkező nehézségek miatt, a számítási mód mindenben olyan lesz, mint a járvány előtti helyzetben volt.

  • A kismamáknak, kispapáknak ingyenes KRESZ-tanfolyam, KRESZ-vizsga és nyelvvizsgázás is lesz.
  • „Egy középfokú nyelvvizsga megszerzését támogatjuk” – egészítette ki.

Döntés született arról, hogy a napközis nyári táborokat engedélyezik, és hamarosan szabályozás születik arról, hogy milyen módon engedélyezik a nyári táborokat, de a lényeg, hogy azok szervezését lehet folytatni, „nyári táborok lesznek” – szögezte le. 

MTI 2020. május 16.