Tizenegyedik körrel folytatódott a nagy hagyományokkal rendelkező negyvenegyedik Négy Város Labdarúgó Torna Celldömölkön.
Az elmúlt évben ünnepelték a 40 éves évfordulót, amely időszak sok ember életében jelentős változásokat hozott. Városvezetők változtak, labdarúgó csapatok minősítése is változott, de a szándék a folytatásra töretlen maradt.
A torna értékét jelzi, hogy az új városvezetések, sportvezetők is fontosnak tartják ezt a találkozót, amely bajnokságra való felkészülést és az emberi kapcsolatok megerősítését is szolgálja. A városvezetők bíznak egy hosszú, sikeres folytatásban.
Szombat délután kezdődött meg a 41.-ik torna a Lenti-Körmend mérkőzéssel.
Az első mérkőzésen Körmend győzött 2:1-re, így ők kerültek a döntőbe. A két mérkőzés szünetében Gasztonyi Csaba egyesületi elnök illetve Fehér László köszöntötte a csapatokat.
A második mérkőzésen a hazai csapat 4:0-ra győzte le Barcs csapatát Kocsis Barnabás két, Szuh Ferenc egy és Keszei Tibor egy góljával. Másnap vasárnap Lenti-Barcs a harmadik helyezésért, a döntőt a Celldömölk-Körmend csapatai játszották.
Kelemen Kornél edző nyilatkozott a Barcs elleni mérkőzés után: „A játékot végig sikerült uralnunk a barcsi csapat ellen, szerencsére, gyakorlatilag az első perctől irányítottuk a mérkőzést, inkább a támadásokat tudtuk gyakorolni. Az elején kicsit nehezen tudtuk feltörni az ellenfél védekezését, ahogy telt múlt az idő, egyre több rést találtunk, így előnnyel tudtunk az öltözőbe vonulni. A második félidőben folytattuk azt amit az első félidőben elkezdtünk, bár a cserékkel kicsit felborult a csapat, de a végére ismét sikerült összeállni, továbbra is egy támadó focit játszva. Megérdemelten nyertünk az első mérkőzésünkön, ami a felkészülésünknek egy fontos eleme. A játékosok hozzáállásával nincs gond, az edzéseken is becsületesen dolgoznak, a pályán is mindent megtettek, ami telhető volt tőlük. Van még mit tanulni, helyezkedésileg, taktikailag biztos, folyamatosan alakulunk, nincs kész a csapat ez látható volt, vannak hiányosságok melyeket próbáljuk kijavítani. Ez látható volt a széleken nem úgy játszottunk, kicsit kevesebbet forgattuk a játékot, lassan jött át a labda az egyik oldalról a másikra. Jobb, látványosabb és gyorsabb lenne a játék, ha a mélységi passzaink jobban ülnének. Az ellenfél beült védekezni, mi próbáltunk kombinatív játékot, leszűkítettük a területet, körömpasszokkal próbáltunk operálni, amibe sokszor bele tudtak lépegetni. Amennyiben kicsit nagyobb szélességi játékot alkalmaztunk volna , jobban forgattuk volna ezáltal nagyobb terület mellett, jobban ki tudtuk volna a helyzeteinket kihasználni. Látok pozitív elemeket, de van még min csiszolgatnunk. Előre kell lépnünk, mérkőzésről mérkőzésre kell javítanunk, tanulnunk.”
Városvezetők és egyesületi vezetők találkoztak vasárnap délelőtt a Városházán.

A 4 város tornájára érkezett városvezetőket, egyesületi vezetőket fogadta a celldömölki városházán Fehér László polgármester. Barcs, Körmend, Lenti és Celldömölk 1980-ban döntött úgy, hogy minden évben megrendezik a 4 Város labdarúgó tornáját. A 41.-ik találkozót az idén Celldömölk város rendezi.
A városházi fogadáson Söptei Józsefné alpolgármester, valamint Hencz Kornél alpolgármester is köszöntötték a megjelenteket.
A fogadáson megerősítették, hogy tovább folytatják a hagyományt, és jövőre Körmend városa ad helyet a tornának.
Döntő mérkőzés: Celldömölki VSE – Körmendi FC 1:0
3-4. helyért Lenti TE-FC Barcs 4:0
I. Celldömölki VSE
II. Körmendi FC
III. Lenti TE
IV.FC Barcs
Legjobb játékos: Majtényi Dominik, Körmendí FC
Legjobb kapus: Osvald árkó, Celldömölki VSE
Legjobb hazai játékos: Szuh Ferenc Celldömölki VSE
Gólkirály: Kocsis Barnabás, Celldömölki VSE
A 41.-ik ! Város Torna megnyerése után nyilatkozott Kelemen Kornél edző.

edző
Először is gratulálok a csapatnak, hogy megnyerte a négy város tornát! Mik a benyomások az első két mérkőzés után? „Köszönjük a gratulációt, a fiuk megérdemlik, mert tegnap és ma becsülettel küzdöttek, odatették magukat. Keressük a játékunkat, próbálkozunk, még nincs kialakulva mit, hogyan fogunk játszani. Elképzeléseink vannak, de még hosszú idő lesz, míg ebből igazi csapat lesz. Ez a torna és az eredmény segített a sikert. Az első lépést megtettük a torna győzelemmel. Mennyire voltak nehéz percek, mennyire nevezhető idény elejének a csapatok játéka? A barcsiak kicsit gyengébbek voltak, így talán szerencsésnek is volt a sorsolás. Remélem, hogy minden mérkőzésen fejlődni tudunk,, hisz még nem vagyunk készek, a mai döntőn az első félidőben mi voltunk a jobbak, irányítottuk a játékot. A második félidőben már voltak gondjaink, kijött az ellenfél, ekkor viszont a küzdeni tudásból tudtunk jelesre vizsgázni. A végén szerencsénk is volt, hisz a ki-ki helyzetben nekünk sikerült gólt rúgnunk. Mennyire látod vissza, amit az öltözőben kértél a csapattól? A védelmi rész ami igazából tanulható, amit fegyelmezetten lehet csinálni, a támadásban gondolkodó játékosokra van szükség. A csatároknak úgy kell gondolkozni, döntéseket hozni, hogy eredményesek tudjunk lenni. Ez nehezebben gyakorolható, a játékos tehetségén fog múlni, hogy elől mit tudnak játszani. E két mérkőzésből még nem lehet igazából leszűrni a játékot, előre tekintve a szezonra, mit várhatunk a csapattól? Az, hogy mely mérkőzéseket tudjuk megnyerni, azt természetesen nehezen tudnám megmondani. Azt viszont megígérhetem, hogy minden meccsen a fiúk oda teszik magukat, küzdenek egymásért, a csapatért a közönségért. Ez minden képen elvárható a celldömölki csapattól. Minden meccsre szeretnénk úgy kimenni, hogy győztesként tudjunk lejönni a pályáról.”
A 41.-ik 4 Város Torna befejezése után nyilatkozott Fehér László Celldömölk város polgármestere.

Milyen tapasztalatai vannak szervezőként, házigazdaként, hogy sikerült a torna?
„Megmondom őszintén, hogy egy-másfél hónappal ezelőtt amikor elkezdtük szervezni a barcsi, körmendi és a lenti polgármester kollegáimmal, nagy bizonytalanság volt, hogy egyáltalán a csapatok elkezdhetik-e a felkészülést. Hiszen mindenki tudja, hogy a bajnokságot lefújták. Azt is figyelembe kellett vennünk, hogy egyáltalán milyen szintű pénzügyi támogatást tudnak adni a városok. Ennek ellenére minden polgármester egyetértett abban, hogy ezt meg kell rendeznünk. Felvetődött az is, hogy vasárnap legyen egy villámtorna délelőtt és délután, de ezt elvetettük. Annak is örülök, hogy minden csapat itt aludt a városban, ezen keresztül megtörténhetett a csapatépítő tréning, hisz lehetőség volt arra, hogy a csapatok megismerhessék egymást, de ez vonatkozik egy-egy csapatra külön is. Mint tudható szinte minden csapatban sok változás volt. Ez elmondható a celldömölki csapatra is, ennek ellenére bízom benne, hogy azok a játékosok akik idekerültek, mindent megfognak tenni a jó szereplés érdekében. A megyei első osztály bajnoksága egy erős csapattal kiegészült. Sárvár az NB III-ból jött vissza. Őket is elérte a koronavírus adta anyagi helyzet, hiszen a turizmus, az idegenforgalom adta a város költségvetésébe egy nagy hányadot. Így ők is kisebb költségvetéssel tudnak elindulni a szezonban. Én bízom benne, hogy ősszel ahogy az oktatás, az önkormányzati munka folytatódhat, így a sport minden területén elindulhat a munka. Erre az élet fog választ adni. Befejezés képen én is had gratuláljak a csapatnak, ebben a rövid időben Kelemen Kornél edzővel óriási munkát végeztek. Természetesen nagy következtetéseket levonni a mai győzelemből, de a torna mindenképpen arra kiváló lehetőséget adott, hogy a megújult csapat elinduljon azon az úton, amit e város labdarúgó hagyomány megérdemel. Örülök annak is, hogy e szép hagyomány amit Tarrósy Imre megálmodott folytatódik,mint ahogy itt a díjátadó ünnepségen Körmend város alpolgármestere bejelentette, jövőre a Pap István sportcentrumban várja a három város polgármestereit, szakvezetőit,labdarugóit.”
A döntő mérkőzést követően természetesen nagy volt az öröm a hazai csapat öltözőjében, hiszen egy olyan csapat diadalmaskodott, amely néhány hete állt össze igazából, még nincs kialakult összkép arról, hogy mely posztokon ki mit játszik, Kelemen edző fejében még bizonyára kavarodnak a gondolatok, elképzelések a csapat igazi összetételén, de a hétvégi két játék bizalomra adhat okot. Nem lehet és szabad melleket döngetni, sok munka van még hátra, de egy biztos, ezen a hétvégén Szuh Ferivel az élén megmutatták, hogy akarás, elhivatottság a játék szeretete iránt megvan. Hajrá CVSE!
( cikket írta Sandor Giczi )