Vándorkőműves Celldömölkön

               AZ ÚTNAK FOLYTATÓDNIA KELL
             Vándorkőműves Celldömölkön

Felix E. az utazó kőművesek középkorból származó hagyományait követve érkezett Kemenesaljára, és öt éjszakát töltött városunkban. Ez idő alatt megcsodálta templomainkat, megmászta a Ság hegyet, kipróbálta vendéglőinket és a Vulkánfürdőt, valamint részt vett az augusztus 20-i ünnepségsorozaton, ahol városunk vezetőségével is találkozhatott. Jelenleg csak német nyelvterületről körülbelül 800 hasonló fiatal járja Európát azonnal felismerhető, hagyományőrző gúnyájában, amely innentől fogva már Celldömölkön sem lesz teljesen idegen.

Honnan jött az ötlet, hogy nekivágj ennek az útnak?

Régi álmom vált valóra ezzel. Nagyjából 17 éves lehettem, és már kőművesnek tanultam, mikor az egyik tankönyvi illusztráción felfedeztem két vándorló mestert az ősi egyenruhájukban. Ekkor hallottam először erről a hagyományról, és annyira lenyűgözött a lehetőség, hogy napokig aludni sem bírtam. Aztán éveken keresztül csak ábrándoztam a dologról… Bolond voltam, hogy nem indultam el korábban!

Honnan ered a vándorkőművesek hagyománya?

A dolog a templomok és katedrálisok építésével kezdődött több mint 800 esztendővel ezelőtt. A hatalmas építkezéseken rengeteg szakemberre volt szükség, akik a gyakorlatban, egymástól tanulták el a hivatásukhoz kötődő fortélyokat és technikákat. A munkálatok befejeztével aztán újabb lehetőségeket keresve felkerekedtek és tovább vándoroltak. A 15. és 16. század fordulójára már több iparágnak voltak ilyen utazó mesterei és inaslegényei, akiknek életét a céhük által meghatározott szigorú szabályok irányították. Manapság már leginkább csak a német nyelvterületeken él ez a hagyomány, amely a középkorban a kontinens egészére kiterjedt.

Utazó kőművesként milyen regulákat kell betartani?

Alapszabály, hogy a vándorlásnak legalább három évig és egy napig kell tartania, mely idő alatt nem térhetünk haza lakóhelyünk 50 kilométeres körzetébe, kivéve komoly vészhelyzetek esetén, ami alatt családtagok betegségei, esetleg temetések értendők. Ez pedig nem kis idő, ami alatt sok nehézség várhat az emberre. Minden jelentkezőnek tudnia kell tehát, hogy ez a vállalás komoly próbatételt és elkötelezettséget jelent, amit idő előtt abbahagyni elfogadhatatlan lenne. Az útnak folytatódnia kell.

Azért tarthattok kapcsolatot a szeretteitekkel?

Természetesen. Az 50 km-es távolságon kívül meg is látogathatnak minket, ha úgy alakul. Telefonos kapcsolat is engedélyezett, bár ez sem egyszerű, mivel nem hordhatunk magunknál mobiltelefont. Maradnak a nyilvános fülkék, és pár percre kölcsönkérhetjük mások telefonjait is. Az utazásért és a szállásért is csak rendkívüli esetben szabad fizetnünk, ezért stoppolunk, vagy kerékpárral közlekedünk. Ez szintén arra buzdít minket, hogy mindenhol keressük a kapcsolatot a helyi emberekkel és közösségekkel, hiszen ha valaki szálláshelyet keres, annak sok emberrel kell találkoznia. Ez a vándorló életmód lényege is egyben: a lehető legalaposabban meg kell ismernünk azt a települést, amely befogad minket. Nem turisták vagyunk! Nem felkapott helyeket keresünk fel, ahol más turistákkal találkozhatunk. Minket a helyiek érdekelnek. Ez rendkívül fontos. Legfeljebb 3 hónapig maradhatunk egy munkahelyen, ha pedig nem dolgozunk, akkor legkésőbb egy hét után már mennünk is kell tovább. Amint a véreddé válnak ezek a regulák, már automatikusan követed őket. Persze, ki lehetne játszani a szabályokat, de azzal épp a vállalásunk értelmét, lényegét tennénk tönkre. Az egyenruhánkat is mindig viselnünk kell, hogy akik meglátnak minket, azonnal felismerjék bennünk a vándorló szakembert. Bizonyos szempontból nyilvános személyek vagyunk, akik reflektorfényben állnak, ami óriási felelősség. Mindig, minden körülmények között úgy kell viselkednünk, hogy az utánunk érkező vándorokat is szívesen fogadják majd a településen. Ez a legfontosabb szabály az összes közül.

Mit visztek magatokkal az úton?

A lehető legkevesebbet. Van váltás ruhánk, fogkefénk, hálózsákunk, meg egy vízhatlan takarónk az erdei éjszakákhoz. A legfontosabb dolgokat a kabátunk zsebeiben hordjuk. Legértékesebb tulajdonunk a Wanderbuch, vagyis Vándorlókönyv, amely az adataink mellett az utazásunk állomásait is tartalmazza. Az ősi hagyományok alapján, ha egy vándorló kőműves új városba érkezik, először a városházát keresi fel, ahol engedélyt kér a falakon belüli tartózkodásra. Az én könyvem is tele van már a meglátogatott városok pecsétjeivel, persze, ennek mára pusztán szimbolikus jelentése van. Ha dolgozom, a munka részleteiről és a tartózkodásom hosszáról is ide teszek bejegyzéseket. Munkáltatóim is ide írhatják, hogy mennyire voltak megelégedve a teljesítményemmel. Ezt a bejegyzést azonban csak akkor olvashatjuk el, ha már legalább 3 napi, vagy 51 kilométernyi távolságra vagyunk a településtől.

Egy izgalmas szeget is láttam nálad – beszélnél róla?

Ez is egy érdekes ceremónia része. Természetesen nagyon sok mérlegelést igényel, hogy valaki elvállalja-e a vándorutat, a döntést nem szabad félvállról venni. 8 hét van a végleges döntéshozatalig, mely idő alatt a jelölt követhet más vándorokat, miközben kérdéseket intézhet hozzájuk. Ha megszületik az elhatározás, sor kerül az eskütételre, ami egy másik ősi hagyományon alapul. A középkorban a jelölt fülét egy általa készített vasszeggel egy fatuskóhoz erősítették, és ebben a kiszolgáltatott helyzetben kellett szentül megfogadnia, hogy a legjobb tudása szerint hű marad a regulákhoz. Ezután a szeg által ütött lyukba egy gyűrű került, amely a vándorló kőművesek összetartozását is szimbolizálta. A ceremónia természetesen sokat szelídült az évek során, szimbólumértéke azonban ma is ugyanaz. Ha egy vándorkőműves hűtlenné válik esküjéhez, többé nem viselheti ezt a gyűrűt.

Milyen egyéb felkészülés előzi meg az utat?

Ez is sok szempontból sajátos. Az indulót egy másik vándorkőműves segíti elindulni otthonából, aki már legalább egyéves rutinnal rendelkezik, így mentori tanácsokat adhat többek közt az elcsomagolandó dolgok tekintetében. Az általam létfontosságúnak gondolt tárgyak háromnegyedét velem is hátrahagyatták, és az idő azt igazolta, hogy valóban nem is lett volna rájuk szükségem.

Mik jelentik a legnagyobb nehézségeket az út során?

A legnagyobb nehézséget egy betegség jelentené. Ha nem vagy egészséges, nehezebb lenne szállást találni, gyógyszerre lenne szükséged, gyakrabban kellene mosni a ruháidat, ami jelentősen bonyolítaná a mindennapi létezést. Számomra a megfelelő mennyiségű minőségi alvás hiánya jelenti a legnagyobb kihívást. Néha több éjszakán át alszom a földön matrac nélkül, ami nagyon igénybe tudja venni az embert, testileg, lelkileg.

Mi a helyzet az időjárással?

Nem igazán probléma, hiszen szinte folyamatosan települések közelében vagyunk, ahol eső esetén egy presszóban vagy étteremben is kivárhatom, hogy kisüssön a nap. Persze, néha bőrig ázom, de az is hozzátartozik az élményhez.

Mik a legnagyobb örömök, amelyek az út során érnek?

Számomra az út során megismert emberek jelentik a legnagyobb örömöt. Sok érdekes találkozás történt velem az elmúlt két évben, amelyek gazdagabbá tették az életemet. Gyakran érzem úgy, hogy kötődöm egy helyhez, amelyet megismerhettem, és ez a kötődés nem lehetne ennyire erős, ha egyszerű turistaként érkezem. Vegyük Celldömölköt, például. Hagyományos turistaként sosem ismerhettem volna meg a polgármestert, sosem látogathattam volna végig a város nevezetességeit az egyik lelkes helytörténésszel, és sosem koccinthattam volna az alpolgármesterrel egy esti koncertsorozat alkalmával. Különleges élmény volt, hogy vendégként vehettem részt a magyarok egyik legfontosabb nemzeti ünnepére rendezett szentmisén és a városi ceremónián. Egyszerű turistaként erre sem lett volna lehetőségem.

Spirituálisan mit kaptál az utazás élményétől?

Az örömet, hogy folytathattam az emberek és a világ mélyebb megismerését. Emberi tudást és tapasztalatot. Néha úgy érzem, mintha vak lettem volna az út előtt… Talán elmondhatom, hogy sokkal jobban értem a világot és a benne élő embereket, ami csodálatos. Azt is megtanulhattam, hogy az életünkben rengeteg olyan dolog történik velünk, amire nem számítottunk, de ez nem jelenti azt, hogy felkészületlenül fogadjuk ezeket a dolgokat. Hogy örülnünk kell a véletleneknek, mert ezekből adódhatnak a legizgalmasabb helyzetek. Néha olyan helyen találod magad, amihez eleinte nem tudsz kötődni, aztán hirtelen történik valami olyasmi, amit álmaidban sem terveztél volna. De megtörtént, mert valami más nem történt meg helyette.
Úton vagyok, előre meghatározott tervek nélkül. Nyitott aggyal kell járnom a világot, hagyva, hogy történjenek velem az események. Akkor majd meglepetéseket kapok az élettől. Azt is megtanultam, hogy bizonyos dolgok gyakran éppen akkor esnek meg velünk, amikor az a lehető legszükségesebb. Hogy esélyt kell adnunk az életnek, hogy megajándékozhasson minket… Akkor minden csodálatos lehet!

Az útnak folytatódnia kell.
Minden jót, Felix!

Kupi Miklós
Celldömölk, 2020. 08. 22.

Comments are closed.