Év végére éri el a járvány a csúcspontját

Tizenkilencezer-ötszáz forint lesz a koronavírus hatósági teszt ára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában. A miniszterelnök azt mondta:

Semmilyen jogcímen sem lehet több pénzt elkérni egy tesztért.

A kormányfő azt is közölte, hogy a szórakozóhelyeket este tizenegy órakor be kell zárni. Hozzátette: a kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat. Ezentúl kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedés és az üzletek mellett a színházakban, a mozikban,cirkuszokban, és az egészségügyi intézményekben valamint ügyfélfogadási irodákban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy október 1-től az iskolákba hőmérés után léphetnek be a diákok és a tanároknak, csak és kizárólag nekik. 

Az első hullámmal szemben csatát nyertünk, most már felkészültebben és tapasztaltabban, ráadásul  a konzultációval felvértezve áll szemben az ország a koronavírus második hullámával

– fogalmazott Orbán Viktor a Facebookon közzétett videójában.

A szakemberek szerint december-január körül éri el a csúcspontját a járvány. A kormánynak kész forgatókönyve van arra, hogy fenntartsa az ország működőképességét – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hozzátette: az egészségügyet felkészítették, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztető-készülékek és az ehhez szükséges szakemberek is megfelelő számban rendelkezésre állnak. Egy vezénylési terv alapján pedig orvosokat, és ápolókat is tud a kormány küldeni a megfelelő helyekre. A miniszterelnök megerősítette, szükség esetén több kórházi ágyat is fel tudnak felszabadítani, a jelenlegi tízezerről, akár 20-30 ezerre is növelhetik a kórházi ágyak számát. 

(Forrás : index.hu )