Megtartották a Népjóléti Szolgálat Idős klubjaiban az Idősek Világnapját a tegnapi napon.
Mindhárom klubban a járványra való tekintettel, maximális elővigyázatossággal került sor a rendezvényre. Nem a megszokott módon történt a világnap megünneplése. Nem egyben, hanem három különböző helyen kisebb létszámban, a járvány által megkövetelt megfelelő intézkedések mellett.

Az I. számú, a sági illetve a merseváti idősek klubjában megjelentek örömmel érkeztek, hisz egy-két kirándulást kivéve, nem volt alkalmuk találkozni egymással. Nagy Zoltán igazgató és Kuruczné Falusi Tünde klubvezető köszöntötte az idős tagokat mindhárom helyen.

népjóléti szolgálat igazgatója
Mint elmondták, a járványra való tekintettel a helyiségeket mielőtt megkezdődött volna a rendezvény az előírásoknak megfelelően fertőtlenítették, hisz a legveszélyeztetettebb korosztályúak éppen a klubtagok. A vezetőség környezetkímélő táskával ajándékozta meg a megjelenteket. A központi klubban vidám énekszóval köszöntötték egymást, Gede Lászlóné Gyöngyi egy ismeretlen szerző versét a „Celli búcsút”, Árbócz Györgyné Marika, Petőfi Sándor „Szeptember végén” című versét szavalta el.

Népjóléti Szolgálat munkatársai, akik naponta figyelik az idősek mindennapjait
Sági klubban szintén közös énekszóval, névnapozással egybekötve tartották meg vidám összejövetelüket.
Merseváton a vezetőségen kívül Vassné Erős Anita köszöntötte a megjelenteket. Mint mondotta, „Ősz van a természetben és van az életünkben is. Ilyentájt még bőven simogat minket a napsugár, ebben az időszakban van a betakarítás is. Az Önök élete is erről szól. Nehézségek közepette felnevelték, majd útjára bocsájtották gyermekeiket. Most pedig unokáik életét egyengetik türelemmel és alázattal. Megvívták már az élet nagy, merész csatáit. A lelkükben dúló viharok lassan lecsendesültek. Az élet adta tapasztalatok idővel bölcsességé nemesedtek. Mindennek rendelt ideje van, s helye van az ég alatt minden akaratnak.”