Új tilalmat vezetett be a kormány a járvány miatt

A tilalom ráadásul január 3-ig érvényes.

Orbán Viktor szerda este a Facebookon pár fotó mellé írt megjegyzésében utalt az “év végi hajrára”, de akkor még nem lehetett tudni, miről is van szó. Szerda este aztán a Magyar Közlönynek két száma és egy melléklete is megjelent, bennük számos intézkedéssel. A 289. számú közlönyben csupán egyetlen intézkedés szerepel, de ebben a kormány megtiltotta a közterületi alkoholfogyasztást mindenhol, azokon a helyeken is, ahol egyébként más jogszabály eddig nem tiltotta.

A közterületen történő szeszesital fogyasztás év végi korlátozásáról címet viselő kormányrendelet szerint “2020. december 24. napjától 2021. január 3. napjáig azon a közterületen is tilos szeszesitalt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2021. január 3-án hatályát veszti.”

Bizonyára az esetleges év végi szabadtéri találkozók, bulik koronavírus-fertőzési kockázatát igyekszik ezzel csökkenteni a kormány. Így tilos lesz viszont például parkban forralt bort venni és séta elkortyolgatni, vagy szilveszterkor pezsgőt fogyasztva sétálgatni (még a kijárási tilalom kezdete előtt)-írja infostart.hu.

Nyitókép: Pixabay

(Forrás magyarkozlony.hu)

Comments are closed.