Nőnapra a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána be kell zárniuk.

A szolgáltatásoknál mindent be kell zárni, az élelmiszerboltok és a kertészeti boltok nyitva maradhatnak. A virágboltokra vonatkozó szabály is az, hogy zárva lesznek, de még hétfőn, március 8-án nyitva maradhatnak, hogy a nőnapon fel lehessen köszönteni a nőket- jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában.

 

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában megerősítette, hogy nem volt más választásuk, mint szigorítani. A szakemberek azt mondták, hogy tragédia lesz, ha nem lépnek.

Ahhoz, hogy később nyithassunk, most zárni kell. 

Amiben vagyunk, ez a harmadik hullám, ez erősebb mint a második volt. Lehet, hogy a bölcsődéket is be kell zárni, de erről egyelőre nincs döntés. A szolgáltatásoknál mindent be kell zárni, az élelmiszerboltok és a kertészeti boltok nyitva maradhatnak, minden másnak be kell zárni.

A virágboltokra vonatkozó szabály is az, hogy zárva lesznek, de még hétfőn, március 8-án nyitva maradhatnak, hogy a nőnapon fel lehessen köszönteni a nőket. 

Drámai kihívásokra a kórházakban kell felkészülni. Akár 15-20 ezren is lehetnek azok, akik kórházba kerülhetnek. Péntekre 6369 új fertőzöttet azonosítottak, és elhunyt 143 honfitársunk. Lélegeztetőgépen 677-en, míg kórházban 6877-en vannak.

Jelen pillanatban az látható, hogy ez a szám fog felmenni, felmehet akár 20 ezerre is” – közölte Orbán Viktor. „Lesz elég ágy, lesz elég lélegeztetőgép és lesz elég ember”- jelentette ki.

Orbán Viktor közölte az is : a háziorvosoknál eddig személyes ismertség alapján történt az oltás, most azonban a tömeges oltással át kell állni az adatalapú oltásra. „Itt előfordultak hibák, ezért egy külön operatív csoport állt fel, hogy kijavítsa ezeket a hibákat. Előfordulhatott, hogy olyan embereket hívtak be, akik egyszer már kaptak vakcinát, vagy megváltozott a lakhelyük” –mondta a miniszterelnök.

 

Fotó: MTI