Celldömölkön az esős idő miatt a Sághegyi Múzeumban gyülekeztek az emlékezők. Fehér László polgármester kihangsúlyozta, hogy a TRIANON szó a magyarok számára az igazságtalanságot, az elkeseredettséget, veszteséget jelenti 1920. június 4-e óta. Helyi vonatkozásban megemlítette, hogy a a történtek után 14 évvel, 1934-ben Kemenesalja népe emlékkeresztet állított a Ság hegyen, emlékezve a fájdalomra. Az elmúlt évtizedekben sok ezren jöttek el a kereszthez, zarándokhellyé vált. Büszkén szólt arról, hogy a celldömölkiek törekednek arra, hogy az elszakított életek, szétválasztott területek lélekben, gondolatban együtt maradjanak. Tartják a kapcsolatokat testvérvárosainkkal, erősítik a személyes kapcsolatokat. Együttműködő csoportok által közelebb hozzák azokat a családokat, melyeket ez diktátum az új határokkal elszakított a hazájuktól. Végezetül szólt arról, hogy mindazok, akik ideszülettek e tájra, a Ság hegy környékére, azoknak a kereszt nem csak emlék, hanem emlékezésre szólító szimbólum. Kiemelkedve a tájból, felhívja a figyelmünket arra, hogy mit jelent itt magyarnak lenni.
A polgármester úr emlékező szavai után Borbás Áron az Alsósági Tagiskola diákja szavalta el Szentmihályi Szabó Péter: Trianon sebei című versét, majd Soósné Imre Gyöngyi történelem tanárként emlékezett meg a diktátumnak is nevezett Trianoni szerződésről. Megemlítette, hogy hazánk egy ország e földön, melyet magyar erők szereztek vitézül, magyar ész és szív tartott meg 1000 éven át. A szerződés aláírásával a történelmi Magyarország szétszakítása szégyenteljesen megtörtént. 325 ezer négyzetkilométernyi területének elvesztette kétharmadát, lakosságának több mint a felét. Mint mondotta az új határok belevágtak a nemzet testébe. Emlékezésében kitért arra, hogy a nemzeti önbecsülés, az őszinte nemzeti összetartozás tudata nélkül nincs tartósan tovább élő nemzet. „Oly mélyre estünk, hogy hullhatunk már, nincs magas és nincs számunkra mély.”- idézte Kosztolányi Dezső gondolatát. Kiemelte, hogy a Magyar Országgyűlés 2010-ben kimondta, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek. A magyarság együvé tartozása a Nemzeti Összetartozás napjaként vált ünneppé. Ez a nap azt üzeni, hogy nem attól egységes a magyar nemzet, hogy határok közé szorítják, hanem a szív és a lélek adja azt. A szeretet, az összefogás képes hidakat építeni. A magyarságot megingatni nem lehet az összefogásba vetett hitében. Széchenyi István soraival zárta emlékezését: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!” A megemlékezés után Hóka Loretta, Káldi János: Kemenesalja című versét mondta el a megjelentek előtt. Az ünnepség után Orsos Zoltán alsósági plébános tartott ünnepi szentmisét. Ennek végeztével az emlékezés koszorúit az esőre hajló időjárás miatt a múzeumban helyezték el a városvezetés tagjai, a megjelent párt illetve civil szervezetek képviselői.
Később Hencz Kornél illetve a civil szervezetek képviselői közösen helyezték el az emlékkereszt tövében a koszorúkat. Itt alpolgármester úr Szabó Ferenccel, az „Országzászlóval Hazámért Menni kell” mozgalom egyik alapítójával beszélgetett és tisztelete jeléül pár gondolatot írt emlékkönyvükbe.
