Semmelweis sok ezer ember életét megmentette azáltal, hogy a vírusos fertőzések megelőzésére fektette tanításában többek közt a hangsúlyt.
A korábbi orvosi munkákat lehet összehasonlítani a maival, hiszen ez a másfél év, hasonló erőfeszítést követelt meg az egészségügyben dolgozók részéről, mint több évtizede.
Helytállásuk kiemelkedő volt, nap, mint nap a szakmai elhivatottságukkal dolgoztak azért, hogy a járvány megfékezhető legyen. A celldömölki Kovácsné Söptei Valéria asszisztens, a Celldömölk – Alsóság körzetben végezte kimagaslóan, a betegek megelégedésére korábban és most a járvány idején is munkáját. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara éppen eme áldozatos munkáját ismerte el a Semmelweis-napi díjjal.
A mai napon köszöntötte Fehér László polgármester és Hencz Kornél alpolgármester kitüntetése alkalmából.
Gratuláltak kitüntetéséhez, megköszönték munkáját, amelyet az alsósági betegekért tesz nap, mint nap.