Előválasztás

KÖZELEG AZ ELŐVÁLASZTÁS

Hónapok óta beszélünk róla, azonban még nem voltunk hozzá ilyen közel, mint eddig.  A régóta emlegetett előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között rendezik meg.

A választások már régóta az életünk részét képezik. A modern demokráciákban  az országok választópolgárai ezáltal nyilváníthatnak véleményt a mögöttük álló évek kormányzásáról, tulajdonképpen értékelve azt. Az elégedettséget jelzi, ha a kormányon lévő pártnak újból bizalmat szavaznak, azonban az elégedetlenség jelei mutatkoznak meg akkor, ha változást kívánnak, így az ellenzék kerülhet kormányra. A választásokról tehát számtalan információval rendelkezünk: ismerjük a választási rendszert, tudjuk, hogy hogyan is bonyolítják le a folyamatot. Ugyanakkor az előválasztás egy egészen új kifejezéssé nőtte ki magát az elmúlt időszakban. Ma már nem telhet el úgy nap, hogy legalább egy írással  ne találkoznánk az internet világában, mely ezt az eseményt fejtegeti. Na de miről is beszélünk akkor, amikor a közelgő előválasztást emlegetjük és milyen időpontokat érdemes észben tartanunk?

A tavalyi év folyamán az ellenzéki pártok egy része összefogott,  hogy a 2022-es országgyűlési választáson egy közös miniszterelnök -jelöltet, valamint a 106 egyéni választókerületben közös képviselőjelölteket tudjanak indítani. Az  összefogásban részt vevő pártok (a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, valamint a Párbeszéd) megállapodásuk során a feltételezett kormányzásuk alapelveit is lefektették, melyet a jövőben szeretnének megvalósítani. Az előválasztás fő céljaként a következőt határozták meg: az ellenzék  szavazóbázisának szétszakadását megelőzvén-melyet a korábbi években tapasztalhattunk-, egy miniszterelnök-jelölt álljon ki a kormánypárt által indított személlyel szemben.

Az első fordulóra szeptemberben kerül sor, melyen az egyéni országgyűlési képviselőjelöltre, valamint a miniszterelnök-jelöltre adható le 1-1 szavazat. A második forduló csak akkor szükséges, ha az első körös szavazáson egy miniszterelnök-jelölt sem szerzi meg a szavazatok felét.

Ennek esetleges időpontja október 4-10. Az érdeklődők számára, a jelöltek pontos listája nyár végén megtalálható lesz az előválasztás hivatalos honlapján.