
Harmadik alkalommal került sor Pethő Petra emlékére rendezett labdarúgótornára Celldömölk – Alsóságon, a sportcsarnokban.
A rendezvény megnyitásakor egy perces néma csenddel tisztelegtek Varga Róbert „Gunya” emléke előtt. Két éven át szolgálta ki a csapatokat és a nézőket a vendéglátó egységben.

A szervezők célja, hogy összefogással, felajánlásokkal segítsék a beteg gyerekek gyógyulását célzó terápiákat. Szinte az egész város összefogott a sikeres megvalósítás érdekében: az önkormányzat a csarnokot biztosította, városunk üzemei, vendéglátósai, kereskedői maximális odaadással támogatták a rendezvényt. Az adományokat az Alsóságon élő Németh Kristófnak juttatják el. Így szeretnének Petra családjával közösen segíteni neki és családjának. Zsömlye Viktória szervező, a torna lelke, megkereste Németh Milánt a szombathelyi Haladás játékosát, aki csapatával együtt azonnal a jó ügy mellé állt. A csapat játékosai aláírtak egy mezt a kisfiú részére, Rózsa Dániel és Verpecz István kapus kesztyűjüket ajánlották fel a tornára. E mellet anyagilag is hozzájárultak a kisfiú gyógykezeléséhez. A tornán 10 csapat vett részt, két csoportban. Az első két továbbjutó küzdött meg keresztbe játékkal, majd ezt követően a 3. és 4., illetve az 1. és 2. helyezésért küzdöttek.
A torna fő támogatója Szabó Ernő, aki három éve segíti a Bagolyvár pizzéria csapatát. Idén Rozmán Ferenc egy vándorkupát készítettet, amit majd egymást követő három győzelem után vihet haza az adott csapat.
A kora délutáni döntők előtt hetes rúgó versenyt rendeztek, ennek a nevezési díja is gyarapította a felajánlás összegét. Fehér László polgármester és Hencz Kornél alpolgármester a díjak átadásakor gratuláltak az eredményesen helytálló csapatoknak.
Eredmény:
1.Aranylábú Vastyúkok
2.Vép
3.Bagolyvár Pizzéria II.
4. Teskánd KSE
Legjobb kapus: Kiss Emília Bagolyvár Pizzéria II.
Legjobb mezőnyjátékos: Eredics Izabella Vép
Gólkirály: Pulai Lilla Aranylábú Vastyúkok
Keresi Szimonetta Aranylábú Vastyúkok
7-es rúgó verseny:
Nők:Kovács Enikő Bagolyvár Pizzéria II.
Fiúk: Bereczki Donát
























