Haraszti Zsolt edző nyilatkozata a mérkőzés után.
„A mérkőzés döntő részében uralni tudtuk a játékot. De azért néha még indokolatlan hibákat követtünk el mint védekezésben mint gólhelyzet kihasználásban. Az első félidőben egyértelműen beszorítottuk a Celldömölköt a kapuja elé, ennek jutalmaként a félidő vége előtt biztosan meg tudtuk szerezni vezetést Ódor es Tokaji akciója révén. A második félidő eleje kiegyenlítettebbé vált, sőt egy furcsán megpattanó labda után lehetősége volt a Celldömölkieknek egyenlíteni. Ez úgy látszik riadót fújt a csapatunk számára, és utána több helyzetet tudtunk kialakítani. Folyamatosan szögletek jelezték fölényünk és jobb oldali beadás után Ódor fejét találta meg a labda, amelyet még Osvald bravúrral hárított, de a kipattanót ellen már tehetetlen volt. Sajnos ezután volt egy időszak amikor indokolatlanul durvává vált a mérkőzés. Mindkét csapatot féltettem a sérüléstől. Celldömölk stílust váltott, nem mondom hogy ízlett nekünk, kijött a kapu elől így a védelemre nagy nyomás nehezedett. De ennek következményeképp rengetegszer tudtunk gyors akcióból felérni a hazai kapu elé. De ezeket még el hibáztunk, nem úgy a celliek, egy beívelés után Marsai fejesével szépítettek. Fokozódott a nyomás de védekezésünk derekasan helytállt. Viszont a támadásainkban mindig bent volt a gólveszély. Egy ilyen szöglet után még a védők tisztázni tudtak, de nem húzódtunk vissza, hanem azonnal letámadtunk. A letámadás eredményeként labdát szereztünk, és Tokaji középre centerezett labdáját Ódor rúgta a kapuba. Ezzel biztossá tette a győzelmünket.”
Kovács Balázs edző nyilatkozata a mérőzés után.
„Két szervezett csapat találkozott, az első percekben a hazaiak nagy helyzetben hibáztak ,de utána kevés helyzetet hozott az első félidő, kapuk nem forogtak veszélyben. A vendég gárda a félidő vége felé egy talált egy gólt amivel előnybe került. A második félidő elején ismét ziccert hibázott a Cell amit büntetett a Sárvár. Ezután mindent egy lapra feltéve támadott a hazai csapat, tudott is szépíteni, majd támadott tovább az egyenlítésért. Lehetőség megvolt de kimaradt, eközben azonban nagyon fellazult és a Sárvár egy kontrával lezárta a meccset. A vendég gárda a több jobb egyéni teljesítménynek köszönhetően tudta megnyerni a mérkőzést.”