Ha elérhető az oltás, nincs többé digitális oktatás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lényegében megtiltotta, hogy egyes osztályok vagy intézmények digitális munkarendre álljanak át azokon az évfolyamokon, amelyeken már a diákok számára is elérhető a védőoltás − írja a Népszava az iskolákhoz eljuttatott intézkedési terv alapján. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy ugyan hatodik osztály felett tanügyi intézkedés nincs, járványügyi még lehetséges. Mint mondta: ha egy vagy több diák megbetegszik, a Nemzeti Népegészségügyi Hivatal elrendelheti számukra a karantént. Azonban az intézkedési tervből az is kiderült, hogy azok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást, vagy az elmúlt fél évben estek át a megbetegedésen, nem tekinthetők kontaktszemélyeknek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a minisztérium döntése érthetetlen. Nagy Erzsébet, a szervezet választmányi tagja úgy véli, hogy inkább szigorítani kellene az intézkedéseken, mintsem lazítani.
Bár a kormány mindent az oltásokra tett fel, ezzel még nem garantálható az iskolák biztonsága, hiszen a 12 éven aluliakat még nem lehet oltani, a koronavírus delta-variánsa pedig az oltottak között is terjedhet
− fogalmazott Nagy Erzsébet.