Pihenőjét tölti a Haladás

Az előkelő negyedik helyről várja a tavaszi folytatást a Szombathelyi Haladás, amely hat fordulóban az élen is állt a bajnokságban  – írja a klub.

A zöld-fehérek 11 győzelemmel, öt döntetlennel és négy vereséggel, 23 szerzett és 13 kapott találattal, 37 ponttal a negyedik helyen állnak a tabellán. Mindössze öt ponttal a listavezető DVTK, s néggyel, a még feljutást érő, második helyen tanyázó Vasas – tavasszal mindkét együttes Szombathelyre jön majd.

A nyáron kinevezett, vezetőedző, Németh Szabolcs tehát remek munkát végzett, ráadásul a vasiak kapták a legkevesebb gólt a mezőnyben és az első 11 fordulóban nem is találtak legyőzőre.

Emellett hat fordulóban is (8., 9., 10., 11., 13., 15) vezették a bajnoki tabellát.

A vasiak január 3-án kezdik el a felkészülést a január 31-én rajtoló tavaszi szezonra.

(A kiemelt kép illusztrációs /haladas.hu )