Folyamatosan zajlik a népszavazás kezdeményezésével kapcsolatos aláírásgyűjtés az ország számos pontján.
Észak-Vas megye választókerületének ellenzéki jelöltje Hencz Kornél elmondta, hogy két kérdés ügyében invitálják a választópolgárokat egy-egy támogató aláírásra: az első a Fudan Egyetemmel kapcsolatos, a második pedig az álláskeresési járadék meghosszabbításával, mely jelenleg hazánkban igazán alacsonynak mondható az európai viszonylathoz képest.

Vas megye nagyobb városaiban a meghirdetett helyszíneken és időpontokban van lehetőség a népszavazás-kezdeményező ív aláírására, többek között Celldömölkön, Sárváron és Kőszegen is.
Jelenleg országos szinten elérte az aláírások száma a 45.000-et, azonban az eredményességhez ez még nem elég, hiszen ahhoz, hogy a kormány részéről a népszavazás kiírása megtörténjen a 2022-es választások napjáig, jövő év elejéig az ellenzéknek 200 ezer aláírás összegyűjtésére van szüksége. Ezért is buzdítják támogatóikat arra, hogy aki teheti, álljon ki az ügy mellett.
Az aláírási helyszínekről és időpontokról a közösségi média felületein is tájékozódhatnak az érdeklődők.