Éjjel észak felől havazás, hózáporok érkeznek.
Késő estétől észak felől megvastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felében egyre többfelé számíthatunk havazásra, hózáporokra. Nagyobb területen a Dunántúlon és délen várható csapadék, így jelentősebb hótakaró is ezeken a tájakon alakulhat ki, Bakonyban 7-8 centi hó is lehullhat.

Egészen nyugaton átmenetileg havas eső, ónos eső, illetve eső válthatja fel a havazást. Keleten és az Északi-középhegységben inkább csak kisebb hózáporok fordulnak elő – írja idokep.hu.
Napközben észak felől csökken, felszakadozik a felhőzet, délután már csak északkeleten, keleten jöhet egy-egy kisebb hózápor. A legtöbb helyen 0 és +5 fok közé emelkedik a hőmérséklet, így a lehulló hó olvadni fog.
Átmeneti mérséklődést követően szombat délelőttől főként a középső és nyugati tájakon ismét feltámad a szél, amely helyenként hófúvást okozhat.