Kriston Dániel nagyot harcolt

A férfiaknál a címvédő Szudi Ádám, a nőknél pedig a legutóbb két éve diadalmaskodó Madarász Dóra nyerte az egyes küzdelmeket az asztaliteniszezők országos bajnokságán, Kecskeméten.

Az Ausztriában légióskodó Szudi a vasárnapi zárónapon előbb válogatottbeli társát, Lakatos Tamást győzte le négy szettben, majd a döntőben a celldömölkiek játékosát, Kriston Dánielt verte nagy csatában, kétjátszmás hátrányból fordítva. Kriston a legjobb négy között Ecseki Nándort búcsúztatta, aki a páros fináléjában vigasztalódhatott, miután Szudi oldalán – favoritként – megverték a fiatal András Csaba, Both Olivér kettőst.
A 24 éves Szudi Ádám így kétszeresen is triplázott, ugyanis szombaton Pergel Szandrával vegyes párosban is a legjobbnak bizonyult, egyesben pedig 2017 és 2019 után harmadszor nyerte meg az ob-t.
A nőknél a tavaly győztes, ezúttal azonban csak párosban induló Pergel Szandra távollétében Madarász Dóra volt az abszolút favorit egyesben, és nem is borult a papírforma. A Lille-ben légióskodó, de kecskeméti születésű, s pályafutását itt is kezdő 26 éves játékos Peterman-Varga Tímeát győzte le a döntőben, ezzel ebben a számban – 2014, 2017 és 2018 után – negyedszer lett bajnok.
Párosban is a Madarász, Pergel duó volt a torna esélyese, de a fináléban meglepetésre alulmaradt az Erdért SE kettősével, Ambrus Krisztinával és Tóth Katával szemben.
A pénteken kezdődött ob egyik érdekessége volt, hogy a Statisztika tehetsége, a 13 éven aluliak versenyének győztese, Molnár Kendra Mira a felnőttek között női és vegyes párosban is elődöntőt játszhatott.
Eredmények:
férfi egyes:
————
elődöntő:
Szudi Ádám (Wels)-Lakatos Tamás (Amiens STT) 4-0 (9, 7, 11, 10)
Kriston Dániel (Celldömölk)-Ecseki Nándor (TTC Ober-Erlenbach) 4-2 (14, 15, -9, -8, 7, 7)
döntő:
Szudi-Kriston 4-2 (-4, -6, 7, 9, 5, 4)

férfi páros:
————
elődöntő:
Ecseki, Szudi-Lakatos, Szita Márton (Celldömölk) 3-2 (-6, -10, 6, 7, 3)
András Csaba, Both Olivér (TTC RS Fulda-Maberzell, 1.FSV Mainz 05)-Kriston, Katus Krisztián (Komló) 3-1 (7, -6, 9, 13)
döntő:
Ecseki, Szudi-András, Both 3-1 (7, -7, 9, 7)

női egyes:
———-
elődöntő:
Madarász Dóra (Lille Metropole)-Bálint Bernadett (TuS Uentrop) 4-0 (5, 6, 10, 7)
Peterman-Varga Tímea (Erdért SE)-Imre Leila (Erdért SE) 4-1 (7, 4, 4, -5, 7)
döntő:
Madarász – Peterman-Varga 4-2 (-9, -6, 7, 9, 8, 9)

női páros:
———-
elődöntő:
Madarász, Pergel Szandra (Budaörs) – Peterman-Varga, Imre 3-2 (-9, 4, -8, 3, 9)
Ambrus Krisztina, Tóth Kata (Erdért SE)-Balogh Ágnes, Molnár Kendra Mira (Békési TE, Statisztika) 3-2 (-3, -6, 10, 5, 9)
döntő:
Ambrus, Tóth-Madarász, Pergel 3-2 (9, -9, -7, 8, 7)

szombaton játszották:
vegyes páros:
elődöntő:
Szudi, Pergel-Molnár Krisztián, Molnár Kendra Mira (BVSC-Zugló, Statisztika) 3-0 (4, 3, 8)
Fazekas Péter, Peterman-Varga (Celldömölk, Erdért SE)-Vajda Viktor, Szvitacs Alexa (Mezőberény, Kecskemét) 3-0 (9, 7, 5)
döntő:
Szudi, Pergel – Fazekas, Peterman-Varga 3-2 (7, -14, -8, 9, 9)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .