Egyáltalán nem a pánikkeltés a célunk, csupán tapasztalni akartuk az intézkedések utáni állapotot. Ami hamar feltűnik, hogy az iskolák körüli forgalmat leszámítva nem lett kevesebb autó az utakon. A csendes tavaszi időben több babakocsis család is sétált. Az idősebb nemzedék a felhívás ellenére úgy érezte, hogy kossárral a kezében a piacon és boltban beszélgessen egyet, pedig nekik kell a legjobban odafigyelniük egészségük megóvására. Mindez, általános, nem celldömölki jelenség. Talán nem vagyunk annyira fegyelmezetlenek, mint az olaszok voltak a járvány elején, nem menekülünk tízezrével, mert nincs hova menni.
A kormányzati tájékoztatás, a mindenre kiterjedő önkormányzati tájékoztatás mit sem ér.
Mindenki úgy akarja folytatni, ahogy eddig élt, de ez nem lehetséges. A baj nem csak a híradókban látható emberekkel esik meg, hanem velünk is. Sokan úgy tesznek, mintha nem lenne holnap, holott azt gondolják, a holnapról gondoskodnak. Nem, a megbetegedés a fertőzés veszélyének teszik ki magukat, szinte mindent elkövetnek – tudtukon kívül – hogy elkaphassák, vagy hordozhassák a rendkívül veszélyes betegséget.
Celldömölk, ma piacnapot tartott. Szinte piac nélkül. Nem lesz ez így jó. Feltehetőleg hamarosan jön a mostaninál is keményebb kormányzati intézkedés, mert nem marad más lehetőség. Csak el ne kezdjen valaki a boltba rohanni, kijárási korlátozások idején is lemehet majd 15 percre és az is bőven elég lesz mindenre. A szükség nagy úr.