Főoldal / Programok / A Jeli Arborétum

A Jeli Arborétum

A Jeli Arborétumot 1922-ben kezdte kialakítani gróf Ambrózy-Migazzi István. Figyelembe vette a talaj-szerkezeten kívül a szubalpin és a mediterrán hatás együttes jelenlétét, amely esetenként az örökzöld lomblevelűek túlélésének záloga. A párás, szűrt napfényű környezet kialakításához több tucat fenyőfélét, tuját, tiszafát, babérmeggyet, buxusok, madárbirsek és borbolya félék tömegét ültette el.

A sétautakat páfrányokkal, nárciszokkal, liliomokkal szegélyezte. Az egy évtizednyi munka, a megépített öthektárnyi csoda, továbbfejlődése Ambrózy-Migazzi István 1933-ban bekövetkezett korai halálával megszakadt. A már haldokló kertet a 60-as években kezdték ismét gondozni. Tájkörzeteket alakítottak ki, amelyek bemutatják Kína, Japán, Amerika, a Kaukázus és a Balkán, hazánk földrajzi szélességével megegyező területeinek erdőtársulásait. A fejlődés folyamatos, ma már a területe 107 hektárra növekedett. A legtöbb látogatót a havasszépe (rhododendron) tömeges virágzása vonzza. Május-június hónapokban a kert virágruhába öltözik és változatos színeivel, bódító illatával ejti ámulatba a látogatót.

Megközelítés: a 80-as főútról Kámnál a táblával jelzett helyen és irányba kell letérni a 3.6 km-es szilárd burkolatú útról

Nyitva tartás:

Pontos információk itt érhetők el

Az arborétum a SZOMBATHELYI ERDÉSZETI RT. (9700 Szombathely Zanati u 26.
pf: 399 Tel: 94/329-977) kezelésében áll, közelebbről a Vasvári Erdészeti
Igazgatóság (Vasvár Petőfi u. 80., tel: 94/572-060) területéhez tartozik.

Weblap: www.jelivarazskert.hu

Cím: 9841 Kám, Jeli Arborétum

Elérhetőség:+36 94 572-060

Vas megye

  • Dr. Balogh Lajos lett a 2021-es év embere Vas megyében

    Huszonnegyedik alkalommal hirdette meg Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület az “Év vasi embere” választását, hogy elismerjék azt a személyt, aki 2021-ben a legtöbbet tette megyénkért. Pénteken a Megyeházán gyűltek össze a jelöltek és a döntést hozó tíztagú kuratórium. Köszöntőjében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke utalt rá: lassan két éve, hogy The post Dr. Balogh Lajos lett a 2021-es év embere Vas megyében appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • A vidéki digitalizáció fejlesztésére szolgáló nemzetközi tanulmányútat szerveztek Vas vármegyében

    2024. november 5-6-án Vas vármegye adott otthont a Digital Rural projekt nemzetközi tanulmányútjának és projektmegbeszélésének, mely az Interreg Europe Program támogatásával valósul meg. A projekt célja, hogy a vidéki térségek digitalizációját fejlessze, különös tekintettel a helyi termékek előállítására és az agroturizmusra. A résztvevő küldöttség – többek között Észtországból, Írországból, Görögországból és Hollandiából Sbobet – megismerhette The post A vidéki digitalizáció fejlesztésére szolgáló nemzetközi tanulmányútat szerveztek Vas vármegyében appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • Striking Big with 777: The Ultimate slot88 Jackpot Experience

    In the ever-evolving world of online casino gaming, few experiences captivate players quite like the thrill of chasing a massive jackpot. Among the myriad of slot games available, the iconic 777 slot has carved out a special place in the hearts of gamblers worldwide. This classic yet exhilarating game, when coupled with the innovative platform of Slot88, offers The post Striking Big with 777: The Ultimate slot88 Jackpot Experience appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • TOP-5.3.1-16-VS1-2018-00008

    A helyi identitás és kohézió erősítése Káld településen The post TOP-5.3.1-16-VS1-2018-00008 appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • Meghívó

    A Vas Megyei Területi Választási Bizottság ülését 2019. október 3-án 15.30 órára a Megyeháza (Szombathely, Berzsenyi tér 1.) aljegyzői irodájába összehívom. Napirend: D. J. A. fellebbezése a Csepregi HVB döntése ellen P.I. média kifogása Az ülésre tisztelettel meghívom! Szombathely, 2019. október 1. Dr. Turcsán Gábor sk. a Vas Megyei Területi Választási Bizottság elnöke The post Meghívó appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

Hirdetés