Főoldal / Hírek / Péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon!

Péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon!

Benkő Tibor, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este elmondta, hogy néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, hogy ott a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort. Elmondta, eddig 140 vállalatot választottak ki, ahol nyomon követik és koordinálják a munkát.Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött – közölte.A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.Azt mondta: az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat – közölte,írja a http://nyugat.hu.

Vas megye

  • Dr. Balogh Lajos lett a 2021-es év embere Vas megyében

    Huszonnegyedik alkalommal hirdette meg Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület az “Év vasi embere” választását, hogy elismerjék azt a személyt, aki 2021-ben a legtöbbet tette megyénkért. Pénteken a Megyeházán gyűltek össze a jelöltek és a döntést hozó tíztagú kuratórium. Köszöntőjében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke utalt rá: lassan két éve, hogy The post Dr. Balogh Lajos lett a 2021-es év embere Vas megyében appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • A vidéki digitalizáció fejlesztésére szolgáló nemzetközi tanulmányútat szerveztek Vas vármegyében

    2024. november 5-6-án Vas vármegye adott otthont a Digital Rural projekt nemzetközi tanulmányútjának és projektmegbeszélésének, mely az Interreg Europe Program támogatásával valósul meg. A projekt célja, hogy a vidéki térségek digitalizációját fejlessze, különös tekintettel a helyi termékek előállítására és az agroturizmusra. A résztvevő küldöttség – többek között Észtországból, Írországból, Görögországból és Hollandiából Sbobet – megismerhette The post A vidéki digitalizáció fejlesztésére szolgáló nemzetközi tanulmányútat szerveztek Vas vármegyében appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • Striking Big with 777: The Ultimate slot88 Jackpot Experience

    In the ever-evolving world of online casino gaming, few experiences captivate players quite like the thrill of chasing a massive jackpot. Among the myriad of slot games available, the iconic 777 slot has carved out a special place in the hearts of gamblers worldwide. This classic yet exhilarating game, when coupled with the innovative platform of Slot88, offers The post Striking Big with 777: The Ultimate slot88 Jackpot Experience appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • TOP-5.3.1-16-VS1-2018-00008

    A helyi identitás és kohézió erősítése Káld településen The post TOP-5.3.1-16-VS1-2018-00008 appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

  • Meghívó

    A Vas Megyei Területi Választási Bizottság ülését 2019. október 3-án 15.30 órára a Megyeháza (Szombathely, Berzsenyi tér 1.) aljegyzői irodájába összehívom. Napirend: D. J. A. fellebbezése a Csepregi HVB döntése ellen P.I. média kifogása Az ülésre tisztelettel meghívom! Szombathely, 2019. október 1. Dr. Turcsán Gábor sk. a Vas Megyei Területi Választási Bizottság elnöke The post Meghívó appeared first on Vas vármegye hivatalos honlapja.

Hirdetés