A korrupcióval érintett kormányzati tevékenységekről tartott közösségi lakossági fórumot Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Hencz Kornél a Mindenki Magyarországért ellenzéki jelöltje. Az érdeklődők a sárvári Nádasdy-vár házasságkötő termében gyűltek össze csütörtökön.
Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő egy év elteltével, csütörtökön ismét ellátogatott Sárvárra. Korábban a 19 millió forintból felújított nyilvános vécé ügyében érkezett a vas megyei városba, mely eset akkoriban a képviselő által kaphatott országos visszhangot. Ez alkalommal a Csónakázó-tó mellé telepített-ahogy Hadházy fogalmazott-„okosba megoldott okospadokat” tekintette meg, mely projektet 13 millió forintból valósítottak meg. Ez esetben az árnyalja a képet, hogy ezek elkészültére korábban Klimits István független helyi képviselő 7 millió forintos árajánlatot kapott. Így előfordulhat, hogy erősen túlárazott padokról beszélhetünk jelen esetben. Ehhez Hencz Kornél azt is hozzátette, hogy a tendencia, melyet Sárváron érzékelnek nemcsak ott van jelen, hiszen Vas02 választókörzetben több ilyen ügyről is van tudomásuk.
A képviselő kiemelte azt, hogy a képlet nem fekete és fehér, hiszen soha nem lesz olyan szituáció, hogy az egyik oldalon csak angyalok, a másikon pedig csak ördögök legyenek. Ugyanakkor kihangsúlyozta azt is, hogy egy esetleges kormányváltás alkalmával a tisztességes vezetésen lenne a hangsúly, vagyis minden bűnöst felkutatnának, lényegében párttagságuktól függetlenül.
A csütörtökön meginduló orosz offenzíva sem maradhatott le a napirendről, mint az egyik legégetőbb kérdés jelenleg. A fórum végén erről is esett néhány szó, majd az országgyűlési képviselő Antall József, korábbi miniszterelnök gondolatával zárta a napot: „ Nagyon tiszteljük orosz barátainkat, mindaddig, amíg saját határaikon belül vannak.”