A Megyeháza Dísztermében emlékeztek Berzsenyi Dánielre, a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású költőjére. Az ünnepi esemény különös történelmi jelentőséget kapott azzal, hogy ugyanazon a helyszínen idézték meg alakját, ahol egykor, születésének századik évfordulóján is együtt hajtott fejet előtte a vármegye közössége.
A megemlékezés nemcsak tisztelgés volt Berzsenyi életműve előtt, hanem egyfajta visszakapcsolódás is a múlt emlékezetéhez. A rendezvényen ismét elhangzott Éhen Gyula egykori szombathelyi polgármester alkalmi verse, amelyet a centenárium tiszteletére írt. A vers felidézése azt jelezte: Berzsenyi alakja nem csupán irodalomtörténeti emlék, hanem a helyi és vármegyei közösségi emlékezet része is.
Az ünnepségen felcsendültek Süle Ferenc megzenésített Berzsenyi-versei is, amelyeket az Egyházashetyei Berzsenyi Népdalkör adott elő. A zenei feldolgozások közelebb hozták a költő gondolatait a hallgatósághoz, és azt mutatták meg, hogy Berzsenyi költészete nem zárt könyvtári örökség, hanem ma is megszólaltatható, átélhető és közösségi élménnyé tehető.
A programban dr. Melega Miklós és dr. Fűzfa Balázs is közreműködött. Előadásaikban Berzsenyi korát, szellemiségét és azt a történelmi-kulturális közeget idézték meg, amelyben a költő életműve megszületett. Berzsenyi Dániel költészete egyszerre őrzi a klasszicista emelkedettséget, a hazafias gondolatot és az emberi lét nagy kérdéseit. Éppen ezért alakja ma is alkalmas arra, hogy a jelen közösségei önmagukra, múltjukra és felelősségükre tekintsenek általa.
A megemlékezés az 1896-ban felállított Berzsenyi-szobor megkoszorúzásával zárult. A koszorúzás nemcsak a költő előtti tiszteletadás gesztusa volt, hanem annak jelképe is, hogy a vármegye közössége ma is őrzi Berzsenyi Dániel emlékét.
Az esemény egyik legfontosabb üzenetét maga Berzsenyi fogalmazta meg tömören és erőteljesen:
„Csak sast nemzenek a sasok.”
A mondat ma is figyelmeztetés és mérce: a nagy elődök emléke akkor él tovább igazán, ha az utódok nemcsak idézik őket, hanem méltók is akarnak lenni hozzájuk.
